2011. szeptember 25., vasárnap

Kiskunság - vonulás

A hétvégét a Kiskunság szikes tavainál töltöttük. Sajnos a megszokott helyünkön kiszáradt meder fogadott minket. Mivel sötétedésig nem volt sok idő új helyet találni, egy mocsaras résznél felállítottuk a sátrat. 
Ez a hely nem bővelkedett madarakban, ezért másikat indultunk keresni. Találtunk is egy nagyobb tó részt, ami még víz alatt volt. Amikor visszaértünk a sátorért, 15 nagy póling állt az iszapban. Persze ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy érdemes-e költözni. Végül is költöztünk. Az új helyen minél közelebb próbáltunk kerülni a vízhez, ezért a sátrat a süppedős mocsárba tettük. Alá pár réteg fólia került, nehogy átázzon a holmink. 
Pakolás közben egy több 100 egyedből álló havasi partfutó felhő repült el mellettünk pár méterre (2-3). Ez hihetetlen élmény volt. 
Éjjel vadászok zajára lettünk figyelmesek, akik később elkezdtek lövöldözni. Nem mondanám, hogy nem izgultunk :) Ezt a vadászatot másnap is folytatták, sajnos a madár állományon is meglátszott. Kevesebb madár volt jelen, mint előző nap.
Reggel egy nagy póling ücsörgött kicsit messze tőlünk,  mögötte egy őz állt a nádas szélén. Próbáltam képet készíteni, de sajnos a fény és a távolság miatt ez nem sikerült valami jól.
Sirályok voltak az egyedüliek, akik meg mertek minket közelíteni. Kicsit később megjelent 4 db bütykös ásólúd, aki egymás mellett sorban pásztázták át a vizet. 
A szemközti oldalon leszállt a havasi partfutó csapat, szerettem volna hogy átjöjjenek, ami meg is történt fél órán belül. Aztán az objektívet hirtelen dugtam ki a sátorból és elriadtak. Ezután holt idő következett és elhatároztuk, hogy fél óra múlva indulunk haza, ha semmi mozgás nem lesz.
A sátorban feküdve hallottam, hogy a közelben jár a havasi partfutó csapat. Azt reméltem, hogy előttünk szállnak le. És láss csodát! Ott voltak! Jöttek szép sorban, legalább 100-120 db.   
Összegezve jó kis hétvége volt, bár azért mozgalmasabbra terveztem, vagyis reméltem madárügyileg.
Ezen kívül rengeteg más madarat láttunk. 
A héten jelentkezni fogok egy függőcinegés bejegyzéssel is. Sikerült őket elég közelről fotózni. Még nem volt időm válogatni, feldolgozni.

A szikes tavaknál:


Nagy póling, háttérben egy őz. (Sajnos kevés fényben, nagy távolságból készül)


Dankasirály







Bütykös ásólúd:






Havasi partfutó:











2 megjegyzés:

  1. Igazán jó képek! Tetszik a póling, a mélységélesség miatt (bár kicsit lehetne "vízszintesíteni"). A bütykös ásólúd mennyire gyakori Magyarországon? Költ is vagy csak vonulás közben lehet találkozni vele? Csak párszor láttam még, nagyon különleges madarak...
    A sirályok dankasirályok :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! A pólingos kép volt az első, ahol a fény miatt működni kezdett az AF. Nagyon zajos is. Igen, a vízszint problémát több képen is észrevettem később.
    Az ásólúddal vonuláskor lehet találkozni leginkább. A határozó azt írja, hogy az utóbbi években el is kezdett költeni. Köszi a határozást:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...