2011. november 13., vasárnap

A les első próbája

Tegnap elkészültünk életem első fix lesének építésével. Elsősorban ragadozó madár fotózásra fogom használni. Csak a téli szezonban lesz a helyén, mivel csak erre az időre kértem engedélyt a terület tulajdonosaitól. (Jövőre ide építkezni fognak..). Egyelőre még szabad nyíláson keresztül lehet fényképezni, egy szövet darab takarja csak el az objektív melletti részt. Hamarosan beszerzek egy üveget is, amit minden alkalommal magammal viszek.

Pár kiló hússal felszerelkezve kiültünk ma ölyvek reményében. Miattuk készítettük a lest erre a területre, helyszín kereséskor 8 db-ot számláltunk ezen a környéken. Az építés közben is fejünk felett repkedtek 4-en. Valamint egy vörös vércsét is megfigyeltünk. A beszálló ágak távolságát az ölyv méretéhez képest próbáltam meghatározni.
Reggel korán a lesben fagyoskodva csak kudarc ért bennünket. Ölyvek sehol. Vagyis voltak, de most még sok a pocok nekik, nem foglalkoztak a nyers hússal. Meg valószínűleg észre sem vették még.
De viszont egy vörös vércse szórakoztatott minket, minden pozitúrában kihasználta a beszálló ágat.

























Összességében jó kis nap volt, furcsa meglepetés volt a vércse (aki döghúst nem eszik), de ha ő nincs, kudarc lett volna az első próba. Jó érzés volt, hogy üveg nélkül is a vércse nem foglalkozott velünk, remélem sűrűn látjuk majd őt a beszálló ágakon.
Köszönöm mindenkinek a segítséget, aki kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy a les elkészüljön. Persze remélem azt is, hogy ott lesz addig, amíg szeretném és nem lopják el...
Ezzel a két integetős (vakarózós) képpel búcsúzom mára:


7 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...