A les első próbája

Tegnap elkészültünk életem első fix lesének építésével. Elsősorban ragadozó madár fotózásra fogom használni. Csak a téli szezonban lesz a helyén, mivel csak erre az időre kértem engedélyt a terület tulajdonosaitól. (Jövőre ide építkezni fognak..). Egyelőre még szabad nyíláson keresztül lehet fényképezni, egy szövet darab takarja csak el az objektív melletti részt. Hamarosan beszerzek egy üveget is, amit minden alkalommal magammal viszek.

Pár kiló hússal felszerelkezve kiültünk ma ölyvek reményében. Miattuk készítettük a lest erre a területre, helyszín kereséskor 8 db-ot számláltunk ezen a környéken. Az építés közben is fejünk felett repkedtek 4-en. Valamint egy vörös vércsét is megfigyeltünk. A beszálló ágak távolságát az ölyv méretéhez képest próbáltam meghatározni.

Reggel korán a lesben fagyoskodva csak kudarc ért bennünket. Ölyvek sehol. Vagyis voltak, de most még sok a pocok nekik, nem foglalkoztak a nyers hússal. Meg valószínűleg észre sem vették még.

De viszont egy vörös vércse szórakoztatott minket, minden pozitúrában kihasználta a beszálló ágat.

Összességében jó kis nap volt, furcsa meglepetés volt a vércse (aki döghúst nem eszik), de ha ő nincs, kudarc lett volna az első próba. Jó érzés volt, hogy üveg nélkül is a vércse nem foglalkozott velünk, remélem sűrűn látjuk majd őt a beszálló ágakon.

Köszönöm mindenkinek a segítséget, aki kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy a les elkészüljön. Persze remélem azt is, hogy ott lesz addig, amíg szeretném és nem lopják el...

Ezzel a két integetős (vakarózós) képpel búcsúzom mára:

Rozsdafarkú

Délelőtt a papánál nyírtam a füvet, és megláttam egy házi rozsdafarkú hímet. Gondoltam, megpróbálok róla egy olyan képet készíteni, hogy egy karón ül. Leszúrtam egy karót és kb 1 perc múlva már rajta is ült a madár.

Elkapkodtam az egészet, nem sikerült valami fényesen. Rosszak a fényviszonyok, életlen a kép. Amikor kicsit átrendeztem a dolgot, már nem akart visszaülni, bármivel is próbálkoztam. A rozsdafarkú csak a földön ugrált.
Kihoztam a lessátrat és megpróbáltam talaj menti képet készíteni. Nagyon közel merészkedett, volt amikor 1 méterre ugrált tőlem.
Itt van pár kép róla:

Kudarc

Reggel ismét korán keltem, adni akartam még egy esélyt a tüskei helyemnek. Egész nap mellettem, felettem kb 1m-re énekeltek a barátposzáták, a csilpcsalpfüzike és néhány függőcinege, de egyik sem akart a beszállóágakra rászállni. Szerintem kicsit közel tettem őket a leshez és nem szokták meg, valamit az egész délelőtt köröző barna rétihéják miatt nem nagyon mertek kijönni a biztonságot nyújtó bokrok közül. Egyedül egy szajkó szállt rá, hirtelen ledermedtem, mozdulni sem mertem, ilyen közel még sosem jött ez a félénk madár. Persze képet nem készítettem róla. A sikertelenség után kép nélkül összecsomagoltam és elmentem a Szigeterdőbe.
A lesemről egy kép:

Szigeterdő:
Csuszkás képet akartam és elsőre sikerült a csuszkát végigvezetnem a fának pontosan azon a részén, ahol szerettem volna. Állványon volt a gép, nagyon mozogni sem mertem (itt már álcám sem volt, 2-2.5 m-re volt tőlem). Sajnos a tipikus csuszka pózos képnél a feje életlen lett:

A többi viszonylag tűrhető lett, bár a háttéren és megvilágosításon még javítani kell legközelebb, meg persze a kiégett foltokon:

Ezt a csuszkás akciót legközelebb megismétlem, remélem a mostani hibáim ismeretében jobb képek lesznek. De minden esetre jó érzés volt, hogy elsőre ott ugrált, ahol kellett.
Egyszer csak elrepült felettem a zöld küllő, szokásához híven most se nagyon engedett magához közel, hamar továbbállt.

Rengeteg erdei pinty volt mindenütt, szerettem volna róluk egy talaj menti képet készíteni, de akkora volt a fű, hogy csak a fejük teteje látszott ki, de az is csak akkor, ha figyeltek. Szóval ők előbb elrepültek, minthogy én észrevettem volna őket.

Egyik bokorsor közelében érdekes hangot hallottam. Mintha a zöld küllő lenne, de mégse teljesen. Először fiókákra gyanakodtam, hogy a talajon kérik a táplálékot szüleiktől, de ezt hamar elvetettem, ahhoz még korán van, meg ezt akkor sem egy bokorban tennék. Tudtam, hogy ismerős a hang. Biztos voltam benne, hogy a telefonomon rajta van. Sok madár nem jöhetett szóba, csakis egy: nyaktekercs. És lám-lám, ő volt az, válaszolt minden egyes "szóra". Előcsalogatni persze nem sikerült. 

A rigók már a fészkükön ültek, többet is láttam a faágak elágazóiban. Egyik énekes rigó nejlon szatyordarabkákat is használt a fészkéhez. 

A következő körömben, amikor arra mentem, már nem ült a fészken. Körülnéztem és a földön keresett némi táplálékot magának:

Etető II.

A hétvégén ismét jutott idő egy kis lessátras etető fotózásra. Elég hideg volt, a hó is esett kicsit, az idő eléggé borult volt. Sok madárra számítottam, mivel az előző napi extra adag naprafogót szőrén-szálán eltűntették.

Az etetőt is feldobtam kicsit. Szombaton Anitával a Mecsekben túráztunk (ahol megláttuk első fekete harkályunat) és én céltudatosan mohás ágakat, gallyakat is kerestem. A vissza úton megláttam egy nagy mohás tuskót. Könnyen kijött a helyéről, de elég nehéz volt 5 km-en keresztük cipelni. Felváltva vittük. Megérte, mert nagyon jól felöltöztette az etetőt.

Nagy élet volt, folyamatosan rájártak a kitett napraforgóra, és dióra. Volt amikor egyszerre 8-9 madár volt rajta, de átlagban 3-4 biztos volt.  Főként kék-, szén- és fenyvescinege, valamint fenyőpinty. Amikor a dió a végét járta, látványos harcokat adtak elő. Érdekes módon a fenyvescinege elkergette a nála jóval nagyobb széncinegét. Egy csuszka két alkalommal is berepült, nagyon jó helyre, de sajnos, mire ráforgattam az objektívet, elrepült. Így jártam egy meggyvágóval is, akit viszont először láttam az etetőn. Legközelebb megpróbálom ezt a fajt csalogatni. Érdekes módon az erdei pintyek nem jöttek fel az etetőre, hanem egy pár méterre lévő bokor aljában a borostyán között keresgéltek. A nap folyamán a barátcinegéket hiányoltam, összesen két alkalommal láttam az etetőn őket.

1130 képet készítettem, ebből párat felteszek, fajonként rendezve.

Fenyőpinty (Fringilla montifringilla)

Fenyvescinege (Parus ater)

Őszapó (Aegithalos caudatus)

Szégyenlős őszapó:

Kék cinege (Parus caeruleus)

Széncinege (Parus major)

A mezei veréb csak az etető mellett a fűben kereste táplálékát, fel nem jött:

A dióért folytatott harc egyik pillanata:

Végül két kép az etető "életéről":