2012. május 19., szombat

Etető cinegék

Az előző itatós bejegyzés óta megpróbáltam kicsit javítani a körülményeken. Ma teszteltem le, hogy sikerült. Sajnos fény most sincs sokkal több. Körülbelül egy órás időszak van, amikor a fények megfelelően érkeznek az itatóra. Persze ezt a madaraknak is meg kell mondani, hogy ekkor jöjjenek. :)
Ma a cinegéké volt a főszerep. Fiastól érkeztek, szinte mindenki az itató szélén ült és ott etették a fiókákat. De szinte egész nap. Próbálkoztam elkapni az átadást, de legtöbbször háttal álltak. Reménykedtem benne, hogy a velem szemközti részre fog egy fióka keveredni és ott kér enni. Ez meg is valósult, de sajnos a kép nem lett a legjobb, mert bemozdultak és nem is fértek rá a képre, el kellett volna kicsit mozdítanom a gépet.
Egyszer (vagyis többször) az egyik fióka az üveg előtti párkányra ugrott és nézegette saját tükörképét. Vicces kis alak volt, jó volt ilyen közelről (pár cm) látni. A fiatalok is elég sokszor mártóztak meg a vízben.
A vörösbegy már egyre többször jön az itatóra. Érdekes, hogy télen nagyon sokszor láttam, de az etetőre nem nagyon járt fel. Legalábbis amikor én ott ültem.
Ezen kívül csuszka, zöldike és a barátposzáták jöttek inni, vagy fürdeni.
Volt két új faj is. Ezek a házi rozsdafarkú és a szürke légykapó voltak. Nagyon örültem nekik, bár a rozsdafarkú valamitől megijedt és elillant, de a légykapó már járatosnak tűnt. 
Hétről-hétre több a vendégem, remélem a tendencia folytatódik :) 
széncinege (Parus major) 

széncinege (Parus major) 

széncinege (Parus major) 

széncinege (Parus major) 

széncinege (Parus major) 


széncinege (Parus major) 

csuszka (Sitta europaea)

csuszka (Sitta europaea)

csuszka (Sitta europaea)

csuszka (Sitta europaea)

vörösbegy (Erithacus rubecula)

vörösbegy (Erithacus rubecula)

vörösbegy (Erithacus rubecula)

szürke légykapó (Muscicapa striata) 

szürke légykapó (Muscicapa striata) 

szürke légykapó (Muscicapa striata) 

Nincsenek megjegyzések:

Facebook Blogger Plugin: Bloggerized by AllBlogTools.com Enhanced by MyBloggerTricks.com

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...