2013. február 10., vasárnap

Karmok

A tegnapi naphoz képest igen csak megváltozott a táj. Mindent pár centi hó borított. Reggel később érkeztem kicsivel. A vércse már a lestől szállt fel, amikor odaértem. A párával meggyűlt a bajom, kevésnek bizonyultak a gyertyák, amivel "fűtöttem" az üveget. A madár az egeret inkább messzire vitte, szerintem most amiatt, mert sejtette,  hogy a lesben ülök. Úgy döntöttem, hogy nem maradok sokáig, semmi sem úgy volt, ahogy terveztem, ezért elcsomagoltam a felszerelést. Amikor kinyitottam az ajtót, a mögöttem lévő fáról két madár szállt fel. Az egyik biztosan az én vércsém, a másik is vércse lehetett. Amíg egymás mellett repültek, addig méretük hasonlónak tűnt, röptük is egyezett. Az 'én madaram' visszafordult, tett felettem egy kört, majd az is elrepült.
Estére elterveztem, hogy a baglyok miatt is kiülök. A hó miatt jók a látási viszonyok, lehet látni, ha mozgás van a beszálló környékén. Szerettem volna végre egy egeres képet a bagollyal, de ez ismét nem jött össze. Most szerintem egy másik példányhoz van szerencsém, aki nem tolerálja a vakut, egyből továbbszáll. Összesen egy kocka készült a madárról, ott sem felém nézett...




Nincsenek megjegyzések:

Facebook Blogger Plugin: Bloggerized by AllBlogTools.com Enhanced by MyBloggerTricks.com

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...