2011. május 31., kedd

Gyurgyalag a beszállón

Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy melyik a legszebb, legszínesebb madarunk. Az biztos, hogy a gyurgyalag az elsők között lenne. 
Munka után amikor hazajöttem, mondtam öcsémnek, hogy elmegyek a gyurgyalagokhoz. Kíváncsi volt ő is, de ő csak egy távcsöves megfigyelés erejéig marad, mert tanulnia kellett. 
Már 3 db gyurgyalagot láttunk repkedni, eggyel több mint egy hete. Megnézte azt a helyet is, ahova a beszálló ágat tettem. Felállítottam a sátrat, majd a következőt kérdezte: Azt gondolod, hogy ilyen közelre fognak hozzád jönni? 
Igen, én bíztam benne. Bár rengeteg magas akácfa van mellette, amit inkább használnak beszállónak, mint a talaj felett fél méterre lévőt, de azért bizakodtam. Első vendégem egy mezei veréb volt, sokat pózolt a beszállón. A legközelebbi bokron egy tövisszúró gébics figyelt. Én az objektívben a fa tetején ülő gyurgyalagokat figyeltem, amikor egyszer csak rászállt egy gyurgyalag az ágamra. Működik! Persze, amint az objektívet felé fordítottam egyből elrepült, de hamarosan vissza is tért. Ettől kezdve nem foglalkozott velem, eleinte csak velem szemben ült, de később már hátat is fordított, ami valamilyen szinten bizalmat jelent. Egyszer csak ketten is beültek. Egyikük csőrében valamilyen repülő rovar. Nászajándék! Át is adta párjának. Persze ez nem fért bele teljesen egy képbe, mert állóra volt állítva. Sajnos párzás nem volt, a hím tovább repült. Aztán egy szitakötővel jött egyikük, amit nagyon érdekes módon fogyasztott el. Meglendítette, feldobta a levegőbe, hogy a szitakötő feje a csőr felé nézzen, majd elkapta, és lenyelte. Erről sikerült egy sorozatot készítenem. Nagyon nyugodtak, talán ennyire nyugodt madárral még nem is találkoztam, nem zavarta őket az exponálás hangja, fél órákat képesek voltak egy helyben ülni. 




















3 megjegyzés:

  1. Jók ezek a gyurgyalagos képek, nagyon tetszenek. Gratulálok. Nekem nem akarják megmutatni magukat, már többször is próbáltam, de nem akarják használni a beszállóágamat. Ma délután is próbálkozok, remélem összejön. Szép fényeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Remélem neked is összejön!
      A képek szerintem itt hagynak kívánni valót maguk után, de sebaj... Kicsit túlzásba lett víve a zajszűrés

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...