2011. március 6., vasárnap

Etető III.

Hétfőn egy erdő mellett voltam kitűzni, és kiszemeltem magamnak pár mohás korhadt faágat. Feltettem az etetőre, egész jó összképet mutatott. 
Szombaton reggel 6:30kor keltem, 7kor már a lesben ültem. Elég nagy köd volt, de ez a hátteret szép szürkéssé tette. A madarak annyira nem voltak aktívak, mint a múlt héten, ezért 10 óra felé otthagytam őket. 
Délután ránéztem az etetőre és az nagyon sokan ettek. 15 óra környékén már nem volt benne napraforgó.
Elhatároztam, hogy vasárnap délután ülök ki.
Persze betegségem hátráltatott ebben. Vasárnap nagyon rosszul éreztem magam. Délután egy kicsit helyrejöttem, ki is mentem. A sátor felállítása után fél perccel ott volt az első madár: fenyőpinty. A szél a sátrat 2x is félig felborította, nem volt egyszerű ismét visszatenni  a helyére. A múlt heti aktivitással repkedtek, de fel kellett adnom, nagyon nem bírtam már. 
A madaraim a következők voltak: széncinege, kék cinege, barátcinege, fenyvescinege, fenyőpinty, mezei veréb. 























A végére egy kis csoportkép:


Nincsenek megjegyzések:

Facebook Blogger Plugin: Bloggerized by AllBlogTools.com Enhanced by MyBloggerTricks.com

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...