Szigeterdő

Reggel 5 órakor fura madárénekre keltem. Visszatért az énekesrigó, melynek territóriumához az udvarunk is hozzátartozik. Jó volt hallgatni, ahogy egy cinegeféle hangját próbálta épp utánozni. Mosollyal indult a nap. Elhatároztam, hogy magammal viszem a fényképezőgépem, és munka után elmegyek madarászni.
Egész nap borús idő volt, 2 órától pedig esett az eső. Ez eléggé elszomorított, de azért célba vettem  a dombóvári Szigeterdőt. Sajnos fény sem volt sok, de örültem, hogy sok madarat láttam repülni, és hangjuktól zengett minden.
Először egy csuszkát kezdtem közelebb csalogatni, szemügyre venni. Egy pár tartózkodott körülöttem, egyik nem törődött velem, de a másik nagyon kíváncsi volt. Felettem repkedett fáról fára. Én az egyik fához simultam, az objektív felfelé nézett. Egyszer olyan közel jött, hogy nem lehetett ráfókuszálni. 300 képet készítettem róluk.
Továbbálltam, zöld küllő hangját hallottam. örültem neki, hogy itt is fellelhetem. Egy pár volt, de nem engedtek a közelükbe menni, elrepültek elég hamar.
Láttam még jó pár erdei pintyet, ahogy az avarból próbáltak élelmet szerezni. Egy kövér macska próbált rájuk vadászni. Rossz volt arra gondolni, hogy vajon hány madarat ehetett már meg. Két alkalommal el is kergettem.
Rengeteg énekesrigó volt, sötétedéskor csak úgy zengett tőlük a park. A nap kezdése, és befejezés is az ő hangjuk volt.
Köszönet a dombóvári MME helyi csoportjának, hogy ennyi odút kihelyeztek ide, tavasszal érdemes lesz ide kilátogatni.